Az én történetem az újrakezdésre
30 éves voltam, mikor azt éreztem, az életem megrekedt egy ponton.
18 évesen elvégeztem a szakmunkásképzőt és azt követően munkába is álltam. Időközben megismertem a feleségemet, akit 2 év után el is vettem, mert terhes lett a kislányunkkal. Bár akkor hatalmas volt az örömöm, egy idő után belekerültem egy mókuskerékbe. Éveken keresztül semmi másból nem állt az életem, mint hogy nonstop dolgozom az építkezéseken és még így is azon idegeskedem, hogy marad pénzünk hó végén ételre.
Ezt egy idő után már nem tudtam feldolgozni, és munka után nem haza siettem a családomhoz, hanem a kocsmába a munkatársaimmal.
Kezdetben nem ismertem fel, hogy alkoholista lettem, csak mire már majdnem tönkrement a házasságom emiatt. Ekkor döntöttem úgy, hogy új életet kezdek, elkezdem a targoncavezetői tanfolyamot, amit ha elvégzek, olyan munkám lesz majd, amivel elegendő pénzt tudok keresni, és olyan környezetben fogok dolgozni, ami nincs rám rossz hatással.
Ehhez azonban először le kellett szoknom.
Az interneten keresgélve ez ugrott elém: Alkoholizmus kezelése FELÉPÜLÖK | Leszokás az alkoholról – komplex alkoholelvonó kezelés, és ez a program volt a megoldó kulcs problémámra.
Felkerestem őket, majd a konzultációra elvittem a feleségemet is, hogy lássa, hogy komolyan gondolom. A program során vele is beszélgettek a program szervezői. Ennek nagyon örültem, mert azáltal, hogy megértették vele min megyek keresztül, támogatóbbá és megértőbbé vált.
Én az első bent töltött hetet nagyon nehezen viseltem, nem hittem abban, hogy meg tudok változni, hiszen már berögzült szokásommá vált az ivás. De az nagy reménnyel töltött el, hogy a szervezők elmondták a történetüket, és emiatt úgy éreztem, ha nekik sikerült kimászni ebből a helyzetből, akkor nekem is sikerülhet. Hiszen én sem voltam több ideig vagy súlyosabban alkoholista, mint ők. Egyébként egész végig nagyon segítőkészek voltak, akkor is, ha éppen nem hittem abban, hogy sikerülni fog, amit elképzeltem.
Az is pozitív volt, hogy csoportos foglalkozásokon keresztül gyógyultunk, mert így amikor elbizonytalanodtam vagy elgyengültem, akkor meg tudtam beszélni azokkal, akik ugyanabban a cipőben jártak. Az egyik csoporttaggal azóta is tartjuk a kapcsolatot, jó érzés egy olyan barátot is a magaménak tudni, aki ott volt mellettem a legrosszabb állapotomban is és ismeri a történetemet. Egyikünk sem esett vissza azóta, pedig már 3 éve hogy elvégeztük a programot. A szervezők is időnként felveszik velünk a kapcsolatot, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy továbbra is minden rendben van velünk. Bár nem szeretnék visszaesni, de emiatt tudom, hogy ha mégis bármikor később előfordulna, akkor tudnék kihez fordulni.
Amúgy nem mondom, hogy egyszerű volt elvégezni a leszokó kúrát, de életem legjobb döntése volt, hogy akkor elmentem, hiszen ha ez nincs, nem tartanék most ott ahol.
Sikerült megmenteni a házasságomat is, és mindenemért, amim van, hálásabb vagyok, mint korábban.
Természetesen a targoncavezetői tanfolyam is sikerült volt a kezelés után és azóta is élvezem, amit csinálok, pláne, hogy már nem kell aggódnom az anyagiakon.
Tiszta szívvel ajánlom a targoncavezetői tanfolyamot mindenkinek, aki szeretné stabilizálni az anyagi helyzetét, és az Alkoholizmus kezelése FELÉPÜLÖK | Leszokás az alkoholról – komplex alkoholelvonó kezelést is, ha alkoholproblémákkal küzd. Bár léteznek más megoldások is mindkét problémára, de szerintem ennél egyszerűbben és hatékonyabban egyik megoldása sem lehetséges más módon.