Napelem szaldo 2024 – számtalan kérdés lengi körül a témát

Vajon a napelem szaldo 2024 évben újra berobbanhat? Van erre bármilyen reális esély? Vagy jobban teszi mindenki, ha elfelejti, hogy a napelemes beruházás megtérülő is lehet? Erről a néhány kérdésről fogok a következőkben elmélkedni. Nem vagyok jós, nem látok a jövőbe, de spekulálni és tényeket közölni a jelennel kapcsolatban tudok. Remélem érdekesnek tartjátok majd és találtok benne hasznos információt is.

Évek óta szerettem volna egy napelemes rendszert, csak nem jutott el oda időben a házunk készültségi állapota, hogy ezt meg tudtuk volna ugrani. Egyszerűen azért, mert még számtalan előrébb való lépés volt, amit el kellett végeznünk, mielőtt a napelemmel foglalkoznánk. Például nem fogok napelemmel foglalkozni, amíg nincs szigetelve a ház, vagy amíg a belső terek állapota nem 100%-os a költözhetőség szempontjából. Mivel nekünk még sok ilyen munkálat volt hátra, ezért a napelem kérdése folyamatosan csak tolódott. Aztán amikor már végre azt hittük, hogy eljött a mi időnk, elkezdett beázni a tető. Kibukott, hogy komoly cseréket kell eszközölni, különben nagy bajok lesznek a továbbiakban.

Miután megvolt a tetőcsere és visszagyűjtöttük azt a pénzt, amit a napelemre szántunk már tényleg azt gondoltuk, hogy na most aztán megkeressük a megfelelő vállalkozót és nekiállunk ennek a fejlesztésnek. Ekkor jelentették be, hogy meg fog szűnni a szaldos elszámolási lehetőség, ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy mindenféle támogatások hiányában a napelemes beruházás gyakorlatilag irdatlanul hosszú idő alatt térül meg és közben a szolgáltató felé való hálózatra történő rákapcsolódás is borzasztóan lassú, körülményes és még drága mutatvány is. Szóval összefoglalva ezzel az egyetlen döntéssel elkaszálták annak a lehetőségét, hogy az emberek valóban nyissanak a megújuló energiák irányába. Mivel innentől kezdve ez egyértelműen ráfizetős buli és a megtérülés kérdésesen hosszúvá vált, senki nem fogja ezt pusztán anyagi megfontolásból jó beruházásnak gondolni. És mivel az ország nagy része egyébként is elszegényedett, egyre kevésbé hoznak az emberek olyan döntéseket, amelyek anyagilag nem túl racionálisak. Pláne, hogy se hitel, se támogatás.

Vannak persze kivételek. Bár a napelem szaldo 2024-ben sem várható, vannak még olyan települések, ahol egyéb módszerekkel próbálják ösztönözni a lakosságot arra, hogy mégis lépjenek a megújuló energiák irányába. Vannak városok például, ahol jelentős támogatást ad az önkormányzat az ilyen típusú beruházásokra. Nyilván azt nem lehet ezzel kompenzálni, hogy milyen formában történik aztán az elszámolás, de a beszállásban mégis tud segíteni.

Azt hiszem, talán a legfontosabbat nem is mondtam el, ami ezzel a témával kapcsolatos: hogy mit is jelent a szaldos elszámolás és hogy mire változik majd az év végétől a rendszer. Itt arról van szó, ahogyan azt egyébként a napelemrendszer.info oldalon is leírják, hogy amennyit termel a napelemünk egész évben azt fel tudjuk hasznosítani – valójában is. Erre úgy van lehetőség – jelenleg -, hogy a hálózatra bekötött napelemes rendszerek azt az energiát, amit a háztartásban nem tudnak azonnal elhasználni, feltöltik a hálózatba. Amikor pedig a háztartásnak szüksége van energiára, de nem süt a nap, csak szimplán a hálózatról fogyaszt. Az év végén a szolgáltató összenézi, hogy mennyit fogyasztott és mennyit termelt a hálózatra az adott háztartás és csak a különbözetet kell elrendezni a két félnek. Ezzel a feltétellel valóban megközelíthető a nullás villanyszámla, bár azért nyilván a rendszerhasználati díjat – amit egyébként pont ezért a helyzetért pofátlanul megemelt a szolgáltató – mindig ki kell fizetni.

Ezzel a rendszerrel szemben, ha a napelem szaldo 2024 évtől teljesen elérhetetlenné válik az új csatlakozók számára, akkor egy jóval kedvezőtlenebb elszámolási rendben tudnak energiát termelni és használni. Ez pedig azt jelenti, hogy bár megvásárolja a többlet energiát a szolgáltató, de egyáltalán nem ilyen baráti keretek között, hanem lényegesen kevesebbért, mint amennyiért egyébként ő maga adja az áramot. Szóval összességében nem elég, hogy a rendszer telepítése drága, még a környezet sem túl támogató abban, hogy valaki meg akarja lépni magától ezt az ugrást.

Én viszont mégis azt tudom javasolni és buzdítani az embereket, hogyha megvan rá a félretett pénz, akkor merjenek beleugrani. Ha a napelem szaldo 2024 után már nem is lesz opció, akkor is, zöldebb lesz a környezet és szépen lassan rá lehet kötni szinte mindent, ami elektromos, hogy minél hamarabb megtérüljön. Hátha lesz egyszer a családban elektromos autó, vagy fűnyíró, vagy bármi, ami fogyaszt.

Egy lehetséges kerülőút az, amikor valaki azt mondja, hogy beruház egy szigetüzemű rendszerre. Ennek a lehetősége egyáltalán nem újdonság, inkább csak a népszerűsége nőtt meg azáltal, hogy ekkor nem szükséges a hálózatra kapcsolódni, vagy a szolgáltatóval bármiféle paktumot kötni. Csak fel kell tenni a tetőre, bekötni, majd kaján vigyorral a képünkön bömböltetni a zenét, amikor egyébként az egész környéken áramszünet van.

A szigetüzem egyébként egy jó megoldás lehet arra, hogy napelem szaldo 2024-ben már nem lesz. Az egyetlen fájó pont ezzel kapcsolatban talán az, hogy az akkumulátor sem olcsó játék, sőt. Tehát inkább majd az lenne jó, ha a szaldo kivezetésével párhuzamosan jönnének újabb támogatások és pályázatok, ami által elérhetővé válna egy ilyen fejlesztés a halandó emberek számára is.

A napelemrendszer.info-n egyébként sok hasonló okfejtést lehet még olvasni, ők egy kicsit jobban és persze részletesebben képben vannak a témával. Én csak egy mezei lakos vagyok, aki nagyon szeretne zöldíteni a háztartásán és az életvitelén. Tulajdonképpen egy egyszerű kisvárosi használatra elég is az elektromos autó, roller, vagy bicikli. Utóbbit még tölteni sem kell feltétlenül. És ehhez hasonló okosításokat simán lehet eszközölni az otthonunkban, hogy ami csak lehet, árammal működjön. Minél inkább át tudjuk formálni a felhasználói szokásainkat és kicserélni berendezéseinket korszerű gépekre, annál hamarabb fog megtérülni a beruházásunk akkor is, ha még akksit is veszünk a napelemekhez.

Az már megint egy másik kérdés a szigetüzemű rendszerek kapcsán, hogy persze napelem szaldo 2024-től már oké, hogy nem lesz, de akkor most tulajdonképpen használjunk zöldenergiát azért, hogy aztán meg kelljen venni hozzá egy akkumulátort, aminek ugyebár az életútja eléggé lehangoló, főleg a vége felé. Gondolok itt arra, hogy nem igazán lehet velük mit kezdeni és viszonylag kártékonyak a környezetre. De ez meg talán már olyan kérdés, amit mindenkinek magának kell eldöntenie. Hiszen nincsen olyan az életben, hogy abszolút jó és rossz. Minden dolog relatív és minden mérlegelendő – hogy melyik rosszat választod a kapható jó érdekében.

Függetlenül attól, hogy napelem szaldo 2024 évben már nem lesz nekünk, én bele fogok ugrani egy ilyen fejlesztésbe abban reménykedve, hogy egy kedvezőbb elszámolási formára is lesz lehetőség, valamikor a közeli jövőben. Amennyiben ez bebizonyosodik, már anyagilag sem annyira kétséges a beruházás megítélése.