Nemcsak az Opel alufelni szépsége számít
Kétség sem fér hozzá, hogy egy alumínium keréktárcsa számtalan pozitívumot tartogat a kocsinak és a vezetőnek is. Az alufelni felszerelését követően, a kocsi könnyebbé válik, jobban kormányozhatóvá és nem utolsó sorban még szebb is lesz. Az efféle keréktárcsa alumínium ötvözetből készül, megannyi egyéb adalék hozzáadásával, akárcsak magnézium és titán. Ennek az elkészítési módnak hála tud a kellék ellenállni a mechanikus elhasználódásnak és a korróziónak. Mindez pedig azt is jelenti, hogy az alufelni roppant könnyű. és akár 1-2 kilogrammal is kevesebbet nyomhat, mint egy acélfelni. Az is az előnyök közé tartozik, hogy az alacsony súlya biztosítja a remek vezetési tulajdonságokat. Sőt, az is fontos, hogy ezzel jobban tapad a gumi az úttesthez, illetve garantált a kisebb üzemanyag fogyasztás is. Rengetegen nincsenek ezekkel tisztában és az alufelni mellett csakis azért döntenek, mert az mutatós, esztétikus. Hol vehetőek meg a minden téren ideális felnik? Remek választás az Alu-Felni webbolt, amelyiknek a kínálatában csak minőségi alufelni produktumok kaptak helyet. Ezek szlovák és a magyar utakon lettek kipróbálva. Azért egyszerű itt vásárolni, mert a webbolt direkt úgy lett kialakítva, hogy a termékek kiválasztása gyerekjáték legyen. Itt még az Opel alufelni megannyi fajtája is megvehető. Szinte minden autótulajdonos gondolt már arra, hogy a régi acélfelni helyett sokkal jobb lenne az Opel alufelni. Sokszor pedig a gondolat tettet követ, ami érthető is, hiszen egy szép szettnek nem lehet ellenállni. Persze a vásárlás előtt tudni kell, hogy nem csupán a látvány számít, hanem az is, hogy ne rontson az ember a választásával az autó viselkedésén. Az Opel alufelni beszerzésekor ezért szükséges pár dolgot szemügyre venni. Ugye, érdemes olyan Opel alufelni mellett dönteni, amivel csökken a rugózatlan tömeg. Bizony a jó alufelni és a profi abroncs sokkal kevesebbet nyom, mint az a csúnya lemezfelni a ballonos gumival. Már csak ezért is tanácsos komolyabban elgondolkozni az alumínium keréktárcsa beszerzésén és a felszerelésén.