Virágkötőként az online térben
Sok olyan szakma és szolgáltatás van, aminek mára már elengedhetetlen, hogy erős online jelenléttel rendelkezzen, tartja a legtöbb digitális reklámügynökség. Az új generációk tagjai szinte már csakis a digitális világ adta lehetőségeken keresztül tájékozódnak. Itt keresnek rá cégekre, márkákra, szolgáltatásokra. A magyar reklámügynökségek számára például már nem újkeletű dolog az online virágküldés szolgáltatás. De ez csak egy, a számlatan lehetőség közül, amit egy virágkötő, vagy virágüzlet bevethet ügyfélkörének bővítése céljából. A korona vírus ideje alatt is tucatnyi remek példát láthattunk rá, hogy egy digitális reklámügynökségaktívsegítségével hogyan lehet online is értékesíteni például az olyan szezonális virágokat, mint a tulipán. Részben a magyar reklámügynökségek munkájának köszönhető annak a kidolgozása, és megvalósítása, hogy az emberek még a karantén ideje alatt is tanulhattak például a saját otthonukban virágkötészetet profi virágkötők segítségével. Sok olyan új blogbejegyzés is született a témában, ami hasznos tanácsokat, praktikákat mutatott be, hogy mely virágokból és milyen fajta csokrokat tudunk elkészíteni akár házilag is. Azok nevét pedig, akik a szorult helyzetben is önzetlenül átadták tudásukat a nagyérdeműneksokkal többen megjegyezték és a követőtáboruk is jelentősen megnőtt. Persze ez még nem egyenlő azzal, hogy a vásárlóik száma és a megrendeléseik száma is növekedni fog, de mint tudjuk, jó alapot biztosít a tovább lépéshez és folyamatos fejlődéshez.